merkely béla

Kiderült, miért találkozott Karikó Katalinnal Merkely Béla

Kiderült, miért találkozott Karikó Katalinnal Merkely Béla

Fontos találkozóra került sor a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán szerdán. Karikó Katalin, az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében főszerepet játszó biokémikus Merkely Bélával egyeztetett.

Merkely Béla szerint a Sinopharm képes megadni a legszélesebb immunitást

Merkely Béla szerint a Sinopharm képes megadni a legszélesebb immunitást

A Semmelweis Egyetemen még nem találtunk olyan kínai vakcinával beoltott személyt, akinek ne lett volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitestje két dózis beadását követően, tehát minden esetben kimutatható ellenanyagot detektáltunk – nyilatkozta a kínai vakcina hatékonyságát megkérdőjelező sajtóhírek kapcsán Merkely Béla a Magyar Nemzetnek.

Legfeljebb ősszel lesz nagy koronavírus-felmérés Magyarországon

Legfeljebb ősszel lesz nagy koronavírus-felmérés Magyarországon

A koronavírus angol mutációja, illetve a harmadik járványhullám miatt nem készült újabb H-UNCOVER, vagyis a lakosság átfertőzöttségi (és átoltottsági) vizsgálata Magyarországon - mondta Merkely Béla a Népszavának.  A Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy mivel a helyzet gyorsan változik, ezért a nyár előtt nem jelentene többletinformációt egy újabb nagyszabású reprezentatív vizsgálat. A kínai vakcina hatásosságával kapcsolatban felmerült kérdések kapcsán ugyanakkor megjegyezte, hogy ősszel egy, a védettséget figyelő, vagyis az antitest kimutatására irányuló vizsgálatot kezdeményez majd az egyetem.

Merkely: 5 millió embert kell beoltani a járvány visszaszorításához

Merkely: 5 millió embert kell beoltani a járvány visszaszorításához

A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában nyilatkozva.

Merkely Béla, Jakab Ferenc és Szekanecz Zoltán nagyon határozott véleményt mondott az AstraZeneca vakcinájáról

Merkely Béla, Jakab Ferenc és Szekanecz Zoltán nagyon határozott véleményt mondott az AstraZeneca vakcinájáról

Három elismert hazai professzort, Merkely Bélát, Jakab Ferencet és Szekanecz Zoltánt kérdezte Facebook élő beszélgetésében a KOVIDők tudományos tájékoztató oldal többek között arról, hogy mi a véleményük az AstraZeneca vakcinája körül kirobbant nemzetközi botrányról és van-e értelme a különböző kezelések alkalmazásának az oltás felvétele után.

Merkely Béla: még másfél hónapig tartsunk ki

Merkely Béla: még másfél hónapig tartsunk ki

A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Koronavírus: nagyon fontos és új számot közölt Merkely Béla

Koronavírus: nagyon fontos és új számot közölt Merkely Béla

Nincs békeidő, háború van - vélekedett az RTL Klubnak nyilatkozva Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorra, aki módosította ennek megfelelően korábbi kijelentését, hogy hol is lehet a magyar egészségügyi rendszer teljesítőképességének felső határa.

Merkely: egy oltás is elég lehet a fertőzésen átesetteknél

Merkely: egy oltás is elég lehet a fertőzésen átesetteknél

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

Merkely: május közepére lecsenghet a harmadik hullám

Merkely: május közepére lecsenghet a harmadik hullám

Nyolcezer új fertőzött is lehet naponta a közeljövőben, a regisztrált esetek azonban csak a „jéghegy csúcsa” – fogalmazott Merkely Béla, a SOTE rektora egy Mandinernek adott interjúban, melyet a Magyar Nemzet szemlézett. A szakember hozzátette: a jelenlegi oltási ütem mellett május közepére lecseng a harmadik hullám.

Merkely: további korlátozásokra lehet szükség

Merkely: további korlátozásokra lehet szükség

Videót tett közzé a magyar kormány Facebook-oldalán, melyben Merkely Béla, a SOTE rektora arról beszél, hogy további korlátozó intézkedésekre lehet szükség, ha nem enyhül a járvány.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.